34.rész

Sziasztok meghoztam a következő részt! =) Nem lett olyan jó :(

Ott ültem az aprócska lánnyal a karjaimba. Átéreztem gondját. Az én szüleim is elváltak. Pontosan tudom mit érzett. Louis nyitott be az ajtón.
- Már mindenhol kerestük, azt hittem megint elszökött. –mondja lihegve
- Csit Louis alszik!
- Akkor fektesd le! –válaszolja
Felálltam az aprócska lánnyal a kezembe, és elindultam a vendégszoba felé. Louis segített az ajtónyitogatásban. Letettem az ágyra, gondosan betakartam. Visszamentem nővéréhez. Befeküdtem mellé az ágyba, aki észrevette, és egyből hozzám húzódott. Olyan kis ragaszkodó. Annyira örülök, hogy megbékélt a gondolattal. Igaz ez a Tayloros ügy még mindig nincs normálisan elsimítva, mert a drága nem érti, hogy elég, hogy itt a vége. Simogattam Bella vállát. Olyan nyugtató volt, ahogy szuszog. Sikerült elaludnom rajta.

Nagyon jót aludtam Harry karjai közt. Szólni akartam neki épp, amikor felé tekintettem, és láttam, hogy szemhéjai bizony csukva vannak. Olyan édesen aludt. Apró gödröcskéi ilyenkor is megmutatkoznak. Ránéztem az órára 5óra volt. Jó sokat aludtunk. Ideje lenne felkelteni, de nem tudom, mikor aludt el. Szegény este ő sem aludt valami sokat. Óvatosan simogattam meg arcát, de ahelyett, hogy felkelt volna, átkarolta a derekam, és szorosan magához húzott, majd horkantott egyet. Mosolyogtam tettén. Folytattam arca simogatását, de semmi.
- Harry ébresztő. –súgtam a fülébe.
- Csak, ha megcsókolsz. –suttogta félálmában.
- Kérésed számomra parancs. Adtam egy puszit szájára. Szemeit nem nyitotta ki, de egyből letámadta ajkaimat. Belekuncogtam a csókunkba.
- Olyan, vagy mint egy nagy gyerek. –adtam arcára egy nagy cuppanós puszit.  

- Te meg, mint egy angyal. –nézett rám komolyan.
Azonnal elöntött az a bizonyos szín. Tetőtől talpig elvörösödtem. Ő csak nevetett rajtam. Óvatosan a vállába bokszoltam. Mire nagy karjai ismét körém fonódtak. 

- Gyere, nézzük meg a többieket, már biztos, unják, hogy itt fetrengünk. –húztam ki az ágyból.

Nyöszörgött, de felkelt az ágyból. Kézen fogva lépkedtünk. Elénk tárult az üres nappali, az üres konyha. Kimentünk az udvarra, ami szintén üres volt. Remek ezek ellopták a húgomat. Leültem a kanapéra, Harry pedig elment a konyhába. Egy pohár őszi lével jött vissza, és egy kis cetlivel.
- Köszi, mi az? –kérdeztem.
- A fiúk elmentek a stúdióba, elvitték a húgodat, megmutatnak neki egy két dolgot. - válaszolta

- De jó sora van. –horkantam fel.
- Mi lenne, ha elvinnélek ma egy romantikus vacsorára? –kérdezte
- Hm? Ez komoly? –kérdeztem nagy szemekkel.
- Igen édes az, egy normális randi nem igazán ártana. –mondta, és közbe megcsillogtatta azokat az édes kis gödröcskéket.
- Harry én, imádlak, de az összes cuccom Sheffieldben van.
- Akkor gyere. Elmegyünk a cuccaidért, gondolom, nem akarsz vissza menni oda.
- Hát igazából ezen még nem gondolkoztam.
- Bella! Kérlek! Ne tedd ezt. A húgodnak szüksége van rád, és nekem is. Nem hagyhatsz itt minket.

- Igen tudom, de nekem ez a város…
- Megszokod, segítek, itt leszek melletted. Kérlek. Én annyira megszerettelek. Nem hagyhatsz itt. –fogta meg a kezem.
- Egyben most biztos vagyok. –mondtam
Harry rám emelte nagy zöld tekintetét, ami tele volt most szomorúsággal, amit én okoztam.
- Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. –Harry arcára egyből rá bújt az a mosoly, amit annyira szeretek. Szorosan magához vont, és megcsókolt. Felállt, maga után húzott, az ajtóba. Segített felvenni a kiskabátom, Belelépett a cipőjébe. Lekapta a kocsi kulcsot. Liamnak dobott egy üzenetet, és elindultunk Sheffieldbe a dolgaimért. Bepattantunk az autóba. Az utat végig beszéltük, és hülyéskedtük. Nagyon élveztük egymás társaságát, semmi kétség róla, hogy összeillünk. Az út három negyedénél jártunk, mikor eszembe jutott, hogy én ígéretet tettem, és ha nincs is itt minden fiú, de Harry biztos eljön velem a kórházba.
- Harry. –szóltam hozzá halkan.
- Mi a baj édes? –kérdezte aggódva
- Bejössz velem a kórházba?
- Mi a baj? Mid fáj? –ijedt meg teljesen.
- Nem semmi, csak tudod a kislány.
- Tényleg, igen persze. Menjünk. Fogta meg a kezem. –Hova is kell menni? Melyik kórház?
- Royal Halamshire kórház, és Stella Poppinsnak hívják a kislányt. Remélem, jobban van.
A kórház felé vettük az irányt. Annyira csodálatos, hogy a fiúk foglalkoznak a rajongókkal. Megálltunk egy játékbolt mellett. Néztem rá, ő meg csak hozzám vágta, hogy nem megyünk üres kézzel. Körbe néztünk, Harry meglátott egy 1,5 méteres Micimackót, és megfogta. Odamentünk a kasszához és fizettünk, rakatott a nyakába egy nagy piros masnit. Betette a hátsó ülésre, és mentünk is a kórházba. Egy félórán belül meg is érkeztünk. A recepciós hölgy nagyon meglepődött, hogy Harry Stylessel áll szemben.

- Segíthetek?
- Stella Poppinst keressük. –mondtam
- 7. emelet 756 szoba. –felelte kedvesen egy pár másodperces kutatás után.  
Mindenki mosolygott, hogy egy óriási plüssmacival szenvedünk. A liftes pasas nagyon kiakadt, mert Harry véletlen fejbe vágta a mackó kezével. A lift ajtaja kinyílt és mi kiléptünk belőle. Itt is megkérdeztük a recepciós hölgyet, hogy hol találjuk szobát. Ő elmagyarázta merre kell mennünk. Megtaláltuk az ajtót, ahol 2 hölgy ült kinn.
- Jó napot kívánok! –köszönt Harry
A két nő csak bámult. Nem tudom mi ütötte nála ki a biztosítékot, Harry vagy az óriás maci?
- Miben segíthetek? –kérdezte erőtlenül. Eléggé össze volt törve
- Stella Poppinst keressük.
- A lányom. –mondta az egyik nő.
- Múltkor eljött hozzám a lányának a barátnője, és megkért, hogy a fiúkat hozzam be. Nagyon szereti a lánya a srácokat. –magyaráztam az anyjának.
- Igen emlékszem, elmesélte. Köszönjük a pulóvert. Ott van mellette.
- Ez a nagy maci is az övé, és be lehet menni hozzá? –kérdezte Harry.

- Persze gyertek. –állt fel, de megszédült, Harry rögtön elkapta. Én nyitottam ki az ajtót, az anyukának semmi ereje nem volt. Ahogy beértünk a kórterembe, Harry segített leülni az anyukájának. Majd odalépett az ágyhoz. Az ágyban egy angyalarcú szőke kislány feküdt.
- Szia Pöttöm. –fogta meg Harry a kezét. Én vagyok az Harry Styles. Sajnos a többiek nem tudtak most eljönni, de majd ők is meglátogatnak. Tudom, hogy hallasz. Hm kicsi lány hoztam neked egy ajándékot. Legyél erős és akard látni. Anyukád nagyon aggódik érted, és a barátnőd is, és most már mi is a srácokkal. Gyógyulj meg gyorsan legyél erős. Felépülsz, utána bármikor jöhetsz ingyen a koncertjeinkre. A backstage-ben lehetsz velünk. Bekerülsz a mi kicsi családunkba. Ezért érdemes felépülni, nem? Holnapután behozom a srácokat, és éneklünk neked valamit. Most elbúcsúzok, beszélek pár szót anyukáddal. Holnapután jövünk. –adott puszit az arcára.
Az anyuka teljes meghatódott, Harry nyakába borult, és nem győzte megköszönni. Harry szeméből is kigördült egy két könnycsepp. Hogyne gördült volna ki? Egy ilyen kicsi lány láttán? Harry nagyon érzékeny fiú. És engem is megviselt a látvány. Mindenhol csövek, és gépek csipogtak. Legrosszabb mégis az volt, hogy a kislány nem reagált semmire.
Kimentünk a kórterem elé. Harry leült az anyuka mellé.
- Mit mondanak az orvosok? –kérdezi
- Nem tudják mi a baja! Nem tudják mi történhetett vele. Várunk a csodára.
- Suz nagyon aranyos volt, kétségbe esve csengetett be hozzám, és amikor anyukája elmondta mi történt, elhatároztam, hogy így vagy úgy de értesítem a fiúkat. –meséltem az előttem ülő anyukának
- Egyébként Lilyana vagyok. Ne haragudjatok, hogy nem mutatkoztam be. Meglepődtem. Annyira szét vagyok esve. Altatókon élek. Reggel 5től, éjfélig itt vagyok.
- Édesapja? –kérdezte Harry.
- Elhagyott minket, egy másik nőért, elválltunk. Stellát ez nagyon megviselte, az orvosok azt mondják, hogy ez is lehet ok. Megpróbáltam megadni neki mindent, de az apját nem tudom ide varázsolni. Hívtam, hogy a lánya kórházban van, annyit mondott, hogy mennyi pénzt küldjön. És amikor rávágtam, hogy most nem a pénz a lényeg, hanem, hogy itt legyen mellette, pufogott, és azt mondta, hogy nem hagyhatja ott az újdonsült feleségét, a féléves gyerekkel.

- Ez borzalmas! Nagyon sajnálom. Itt van a telefonszámom, ha bármi van, vagy pénzre lenne szüksége, kérem, értesítsen. –mondja Harry
- Nagyon kedves tőled Harry, de nem fogadok el semmit. Már épp elég, hogy eljöttél.
- A fiúkat is hozom holnapután, ahogy megígértem a kis Stellának.

- Nem tudom, hogy köszönhetném meg!
- Jöjjön el hozzánk egy éjszakára, van elég szobánk. Tudok készíteni vacsorát. Pihennie kell. A lányának szüksége van önre, és amikor felkel, nem szeretné anyut ilyen nagy kerek szemekkel látni. –mondtam én.

- Nagyon aranyosak vagytok mind a ketten, de nem hagyom itt. Köszönöm, hogy bejöttetek.
- Ugyan, hívjon, ha van valami. –ölelte meg Harry az anyukát. Elköszöntünk, és beültünk az autóba. Szótlanok voltunk mind a ketten. A látvány, ami a kórterembe volt, és az anyuka látványa megviselt mind kettőnket. Megkértem Harryt, hogy a kávézónál álljon meg, hisz Gregnél van a kulcsom. Beléptünk a kávézóba kézen fogva. Egy idegen lány sürgött forgott a vendégek körül. Greg pedig a pultnál volt, és a főnökkel beszélgetett. Odaléptem hozzájuk.

- Sziasztok!
- Szia Bella! –köszönt Olívia.
- Áh, csak nem, a mi Bellánk? Hogy van a húgod? –kérdezte egyből Greg.
- Jól van, a fiúkkal szórakozik valamerre, mi meg eljöttünk a cuccaimért. Olívia beszélhetnénk? - kérdeztem

- Ne is folytasd Bellus. Gondoltam, hogy ha összejössz Harryvel, márpedig nagyon úgy tűnik, hogy összejöttetek, visszamész Londonba, és itt felmondasz.
- Igen, ez így igaz, bár ez tegnap este még nem így volt a fejembe.
- Figyelj, tudom, hogy nehéz megszokni azt a nagyvárost, de egy ilyen fiú mellett, és egy olyan apuka mellett amilyen neked van, bizony meglehet. Ügyes vagy, és nagyon kitartó, én nem féltelek Londontól, te se féltsd magad. –mondja Olívia.
- Egyetértek. –helyeselt Greg és Harry egyszerre. –de ha erre jársz gyere hozzánk be, mindig a ház vendége leszel. –mondja Greg.

Beléptem a pult mögé, és jól megölelgettem, és kicsordult egy könnycsepp is, mert most nagyon úgy tűnik, hogy végleg búcsút intek a régi életemnek.
- Nagyon fogtok hiányozni! Oli vigyázz erre a nagy gyerekre. –kócoltam össze Greg haját. –Te pedig legyél nagyon boldog Brittel!
- Te pedig Harryvel.

Harry kértem már, de megkérlek most is vigyázz rá! – Harry válaszként aprót bólintott. Ígérd meg hugi, hogy hívni fogsz, és sosem felejtesz el!
- Ígérem! És hogy felejthetnélek el? Mindig úgy viselkedtél velem, mintha a bátyám lennél, nem tudom neked elégszer megköszönni azt, amit értem tettél.
Egy utolsó ölelés után, kicsit nehéz szívvel elindultunk a lakásomhoz.
- Harry aludjunk itt. Reggel majd visszamegyünk. Csinálok vacsit. Egy kicsit kettesben lehetünk.
- Oké, kérésed számomra parancs. És jó ötlet, majd reggel hazamegyünk. – adott egy puszit a kezemre. Megérkeztünk a házhoz, Harry beállt. Én pedig előre mentem. Levettem a cipőm, kabátom. Percekkel később Harry is követett. Felosontam a szobámba, és átvettem a farmer nadrágot, valami kényelmesebbre.
- Kicsim hol vagy? –halottam meg Göndörkém hangját.
- Emeleten a szobámba. –kiabáltam neki le.
Egyből trappolt fel a lépcsőn. Belépett a szobámba. Csipőre tett kézzel álltam előtte. Odajött, ás átkarolt, majd csókot akart adni, de én hátrahúztam a fejem.
 - Mit szeretne az uraság? –kérdeztem mosolyogva

- Imádom a mosolyod. –hajolt közelebb.
- Én a szemeid. Nagyon szép szemeid vannak!
- Gyönyörű vagy, akármibe vagy gyönyörű vagy. Elraboltad a szívem.
- Te is az enyémet. Harry, tudom, hogy a médiának nem lehet hinni, de mi igaz abból, hogy régen egy éjszakás kalandok élvezője voltál.
- Nem vagyok rá büszke, de néha előfordult, sajnos, de most, hogy itt vagy te, nem akarok mást, csak téged. És tudd én várok rád bármeddig.
- Köszönöm, imádlak. –csókoltam meg. Csókunkat hasa korgása zavarta meg. Mosolyognom kellett rajta. Megfogtam a kezét, és lementünk a konyhába. Vacsit akartam neki csinálni, de eltalálta, hogy főzzünk együtt. Hát legyen!