23.rész

Sziasztok! Véletlen sikerül összedobni egy új részt :) Olvassátok ! Nem lett olyan jó szerintem. 

Miután megfürödtünk, betettük a TED című filmet. Szerintem borzalmas film, de Greg jókat nevetett rajta. Én a felénél el is aludtam. 

Reggel kellemes illatok csapták meg az orromat. Kinyitottam szemeimet, elmentem lezuhanyozni, felkaptam magamra egy fehér csőnadrágot, hozzá egy lila felsőt, és egy fehér topánkát, majd lesiettem a konyhába. Greg mosolyogva fogadott.
- Jó reggelt csajszi!
- Greg, angyal vagy. –néztem rá az asztalra, ahol a palacsinta még gőzölgött, Elém rakott, egy bögre kakaót, majd leült és ő is majszolni kezdett.
- Jól aludtál? –kérdeztem tőle.
- Elég jól, hamar bealudtál a filmen. –jegyzi meg.
- Ne haragudj, elkapott az álmosság.
- Nem haragszom, te bolond. –mondja vigyorogva.
- Akkor át jössz ma Lottiékhoz? -kérdeztem

Arca hirtelen elkomorult. Idegesen tekintett rám. Kicsit megijesztett ez a fajta nézése. Bámult a távolba

- Hahó, Föld hívja Greget. –kalimpáltam a szeme előtt a kezemmel.

- Bocsi, elfelejtettem szólni. Azt hiszem, ki kellene hívnod a rendőrséget. –mutat az ablak felé.

Félve felállok, és oda topogok, elhúzom a függönyt. A látvány lesokkolt, ennyi embert, aki kíváncsi rám, még sosem láttam. Volt köztük sima gyerek, de a legtöbb újságíró volt, és TV-és.
- Itt meg mi a szar van? –túrtam hajamba idegesen.

- Nyugodj meg szerintem. –lép a hátam mögé Greg, és ráteszi vállamra a kezét.

- De hát elárasztották az utcát, és egyre többen lesznek.

A félig normális életem koránt sem lett normális. Teljesen mind egy mit teszek, ha az embert egyszer látják egy hírességgel, akkor neki ott lőttek a normális életnek.

- Kimegyek hozzájuk, válaszolok pár kérdésükre, nem fognak eltűnni. –amíg meg nem kapják azt, amiért jöttek.

- Kellek támasznak?- kérdezi Greg.

- Hátha még mindig überkirály dolognak tartod, hogy velem lehetsz egy címlapon akkor hajrá.

Felvettük a cipőnket, majd egy nagy lélegzetvétel után, kiléptünk az ajtón.

Mindenki felénk fordult, odamentem a kapuhoz, de nem léptem ki rajta. A directionerek, akik ott voltak sikítoztak.

- Jézusom, ez nagyon gáz. –szólt a hátam mögül Greg.
- Az. Nem tudom, mire kell ez az egész. –válaszoltam.

Megálltam a kapu előtt, és bele kezdtem.

- Szép jó reggelt mindenkinek, mivel látom, hogy nem akarnak innen eltűnni, ezért mindenkinek fogok 1 kérdésére válaszolni, abból már egész jó kis pletykát fognak írni, de ha ezek után nem tűnnek el, én tényleg ki fogom hívni a rendőrséget. Kedves directionerek megkérhetnélek titeket, hogy maradjatok egy kicsit csendbe? Már csak az hiányozna, ha rám hívná valamelyik szomszéd a rendőrséget csendháborításért!

Mikor lentebb vették a hangerőt a rajongók. Jöttek a kérdések egyszerre. Megkértem őket, hogy egyszer csak egyet tegyenek fel.

- Mi köze van a One Directionhöz? –kérdezte az egyik újságíró.

- A fiúkkal egyszer összefutottam véletlen, és segítséget kértem, összebarátkoztunk. –válaszoltam.

- Harry Styles tegnap azt állította, hogy együtt van Niall Horannal, ebből mi az igaz?

- Nem tudom, hogy Harry miért mondta ezt, pontosan tudja ő is, hogy nincs köztünk semmi.

- Ki ez a férfi önnel?

- A legjobb barátom, és egyben munkatársam.

- Akkor miért aludt magánál?

- Szórakoztunk az este egy kicsit, TV nézős popcorn evős estét tartottunk. –ennyi semmi több nincs köztünk, olyan mintha a bátyám lenne. Bár ezt maguk úgysem így fogják leírni, úgy hogy mindegy mit mondok.

- Mit szól az édesapja, ahhoz hogy mostanában botrányhős lett.

- Állj-állj, én nem vagyok botrányhős, szerencsétlenségemre összefutottam a One Directionnal, és lassan minden tagjával össze akarnak boronálni. Ez nem botrányhősség kérdése.

- Miért költözött vissza ide?

- Vágytam vissza a régi életembe. Nem szerettem, és szeretem Londont nem nekem való.

- Zayn azt nyilatkozta, hogy nincs önök közt semmi, de az a kép többet mutat, mint barátság. 

- Erre nevetnem kell. Miért mutat többet? Talán, mert este készült? Nem értem ezt a többet mutat dolgot. Beszélgettünk, tényleg nincs köztünk semmi. Ő Perrievel van, aki egy irtó aranyos, és kedves csaj, és soha senkinek nem taposnák bele egy kapcsolatába, tényleg csak jóba voltunk.

- Miért beszél múlt időben? Miért mondta azt, hogy voltunk?

- A fiúkkal tegnap minden kapcsolatot megszakítottam. Megköszöntem nekik, hogy segítettek, de ez a barátság itt futott zátonyra.

- Ugye tudja, hogy több lány lenne a helyében? Miért dobta el ilyen könnyen a barátságukat.

- Cseppet sem volt könnyű eldobni, fáj, hogy végett kellett vetnem neki, de a normális életem, most már korántsem az, én csak annyit szeretnék, hogy visszakapjam a régi életet. Ezért szeretnék mindenkit arra kérni, hogyha megírták a cikküket, leadtak a TV-ben, utána engem hagyjanak békén. Erre van a legkevesebb szükségem.

Jött még pár kérdés, majd összepakoltak, és elmentek. Elindultunk befelé, de akkor a Directionerek kezdték el skandálni a nevemet.

- Mit akarnak? –tette fel a költői kérdés Greg.

Visszaléptem hozzájuk.

- Mit szeretnétek? –kérdeztem tőlük

- Szabad egy autogramot, és képet.

- Lányok nagyon édesek vagytok, és a srácok nagyon szerencsések, hogy ilyen rajongóik vannak, de én nem vagyok senki. Szeretném, ha hazamennétek, jó? Tudjátok, nekem ennyi mára bőven elég volt.

- Már nem is fogsz találkozni a srácokkal? –kérdezi az egyik szomorúan.

- Nem valószínű. - mondtam

- Szerettünk volna elküldeni nekik egy kis ajándékot, esetleg nem tudod, hogy hova küldhetnénk?

- Próbáljátok meg a stúdiót. –válaszoltam egy apró mosoly kíséretében

- Köszönjük! Egyébként mi nagyon sajnáljuk, hogy nincs egyik fiúval se semmi köztetek, de szerintem te Harryhez illenél. Én örülnék neki, ha te lennél vele, mintha az a kis szőke rinya.

- Köszi, csajok, édesek vagytok, de most már annyi sem lesz köztem és a fiúk között, mint eddig.

- Köszönünk mindent mi is! Szia! Szép napot neked!
- Sziasztok, nektek is. –indultam be

Ránéztem az órára, 1,5óra hosszáig válaszolgattam a kérdésekre, hát én nem vagyok normális. Levetettem a cipőm, és bevágtam magam a kanapéra, nem bírtam ki, hogy ne kezdje el ordítani. Greg neki támaszkodott az ajtónak, és onnan nézett, majd küldött egy féloldalas mosolyt.

- Nagyon jól csináltad, mintha már ezer éve ezt csinálnád

- Igen? Pedig utáltam.

- Nem kellene neked egy telefont beszerezni?

- Most nincs ilyenekre pénzem.
- Meghívlak egyre. –mondta nevetve.

- Nem kell, azért, hogy azon is zaklassanak. Aki akar, elér neten.
Semmi kedvem nem volt már elmenni drága barátnőmhöz. Borzalmasan kezdődött napom. Nem akartam mást is belekeverni ebbe a dolgoba. Inkább távol tartom magam az emberektől, mert már úgy emlegetnek, mint egy botrányhőst. Mit gondolnak ezek rólam? Remélem most már vége lesz ennek az egésznek. Greg hazament, én pedig neki álltam főzni, és írtam Lottinak egy kis üzenetet, amiben az állt, hogy ne haragudjon, hogy nem látogatom meg, de reggel „megtámadtak” az újság írok, és nem szeretném belekavarni őt is a dolgokba, de jöjjön be délután a kávézóba, és mindent megbeszélünk. Majd neki álltam a tegnapi ötletemnek, és főztem egy kis levest, meg sütöttem rántott husit. Mire végeztem a tevékenyéggel már indulhattam is a munkába.

Reggel arra keltem, hogy dörömböl valaki a bejáratni ajtón. Lementem kinyitottam Taylor állt előttem ismét.
- Ne haragudj rám, tegnap kiborultam. Nehéz napom volt. –mondja cicaszemekkel.
- Nincs semmi baj szerelmem, csukom be mögötte az ajtót, és lehelek egy csókot ajkaira.
- Hiányoztál. –búgja édes hangján.
- Te is. Mi lenne, ha elmennénk reggelizni? –kérdeztem tőle. Jár neki ennyi.

- Az nagyon jó lenne, de csak ketten ugye?
- Természetesem, kicsim. –adtam egy puszit szájára.
Leültettem a kanapéra, majd felszaladtam a szobámba. Gyorsan elkészültem, majd hogy ne várakoztassam meg már lent is voltam nála.
- Kész vagyok, gyere, menjünk. –fogtam meg a kezét és kulcsoltam össze ujjainkat.
Felkaptam a Range Rover kulcsait, és percekkel később már benne ültünk. Egy hangulatos kishelyre vittem. Szerettem itt enni. Beléptünk leültünk a sarokban egy asztalhoz, én palacsintát kértem, ő pedig egy omlettet evett. Reggelinkben, egy ismerős hangzavart meg.
- Elnézést Harry, beszélhetnénk?  4szemközt –jelentette ki.

- Persze Mrs. Peterson.
- Egy pillanat kicsim. Mindjárt jövök. –mondtam Taylornak.
- Miben segíthetek? –kérdeztem.
- Harry szeretném, ha békén hagynátok Bellát, felejtsétek el. Direkt visszaengedtem Sheffieldbe, hogy ne okozzon több problémát. Nem épp jó ez a férjemnek, a karrierje nem engedheti, meg, hogy a nagyobbik lánya ilyeneket tegyen, és mindenféle cikk jelenjen meg róla. –szavait nem akartam elhinni
- De hát Bella nem tett semmit. –fogtam a pártját.
- Engem az nem érdekel. Felejtsétek el, legyen ennek vége jó? Nem érdekel, hogy igaz-e vagy sem bár nekem ő váltig állította, hogy nem igaz, hogy együtt van Niallal, de ha kiderül, hogy tényleg együtt vannak, szét fogom robbantani őket. Több dolog miatta, az első hogy Bella nem szereti Niallt, te raboltad el a szívét, kettő a családot nem engedem, hogy tönkre tegye. Veled sem engedném meg, hogy járjon!
- De hát kérem, ez nem egészen így megy.
- Harry megbántottátok őt, összetörted a szívét, rá küldted az újságírókat, érdemel az a lány annyit, hogy most már békén hagyjátok, és a család is. Hálás vagyok, azért hogy megmentetted, de ennek itt legyen is vége. Köszönöm, hogy meghallgattál, további jó étvágyat a reggelihez, legyen szép napod! Szia!
- Viszlát. –mormogtam az orrom alatt.
Ezt nem hiszem el! Nem teheti ezt a saját lányával. Ennyire nem állnak mellette? Inkább haza küldi, mert akkor eggyel kevesebb a probléma? Milyen az ilyen anya? Nem gondoltam volna róla. Idegesen ültem vissza az asztalomhoz. Reggeli után Taylort bevittem a stúdióba, és hazafelé vettem az irányt. Még mindig nem hittem a fülemnek, miért ilyen Bella édesanyja? Otthon idegesen csaptam be magam után a bejárat ajtót. A fiúk csak néztek, hogy mi a bajom van. Elmondtam nekik a kellemes találkozást Mrs. Petersonnal. Ők sem hitték el, hogy a kedves hölgy a vacsorán ilyen is tud lenni. Sajnáltam Bellát, hisz most már értettem mire mondta azt anno, hogy az édesanyjával nem igazán jó a kapcsolata. A srácokkal mi is bevonultunk mára a stúdióba elkezdtük felvenni az új dalokat. Este mindenki fáradtan borult rá a kanapéra, egymás hegyén hátán aludtunk el.