31.rész

Sziasztok! Meghoztam a következő részt! Remélem elnyeri a tetszéseteket. :) 

Reggel arra keltem, hogy valaki mocorog mellettem. Kinyitottam szemem, és a látványtól elmosolyodtam, tehát nem álmodtam, hogy ide jöttek.
- Jó reggelt! –köszöntem neki.
- Neked is. –válaszolta mosollyal az arcán.
- A fürdőt a folyosó végén jobbra találod. –mondtam neki.
- Angyal vagy- felelte, és egy puszit nyomott az fejem tetejére, amit én egy mosollyal, és paradicsom színnel jutalmaztam.
Én letántorogtam a földszinti fürdőbe, lezuhanyoztam, és felöltöztem. Harry még sehol sem volt. Kimentem a konyhába reggelit készíteni. Főztem kakaót is. Ekkor megjelent a konyhaajtóba barátnőm.
- Jó reggelt Lotti. –köszöntem nagy vigyorral a fejemen.
- És igen nyertem! –jelentette ki diadalittasan.
Erre Harry is belépett hozzánk. Puszival köszöntötte a barátnőmet. Leültünk az asztalhoz, reggelizni. Mikor megcsörrent a mobilom. Greg feje vigyorgott rám a képernyőről. Letettem a villámat, és elfogadtam hívását.
- Szia. –köszönt bele.
- Greg én esküszöm, kinyírlak. –jelentettem ki.

- Mi a bajod már? –kérdezte a vonal túlsó végén meglepődve barátom.
- Mért nem mondtad, hogy a srácok várnak, kiakasztottam Lottit az úton, tudod mi lett volna, ha anyámék jönnek?!
- Nem hogy örülnél! Egyébként mizu? Minden rendben? Ugye jössz ma dolgozni?
- Basszus! –csaptam a homlokomra.

- Oké akkor nem. Mind egy tartom a frontot.

- De bemegyek!
- Nem jössz be! Legyél Harryvel beszéljetek meg mindent a fiúkkal!
- Már megbeszéltünk! Minden rendben. –pillantottam Harryre. –csak a kislányt meg akartuk látogatni a kórházba
- Akkor menjetek, be ne merj jönni!

- Imádlak Greg! Köszönök mindent! –cuppantottam bele a telefonba, jelezvén hogy puszilom.

Letettem a telefonom az asztalra. Reggeliző társaim nagyokat pislogtak rám, és várták a magyarázatot. Elmondtam nekik, hogy elfelejtettem a munkám, de szerencsére Greg tartja a frontot. Összeszedtem a tányérokat majd beletettem a mosogatóba. Lotti felment öltözni. Harryvel maradtam lent a konyhába. Hátam mögé lépett, átfonta karjaival a derekam, fejét a vállamra tette.
- Gyere vissza velem Londonba, kérlek! Jah és amíg itt vagyok, felejtsd el, hogy dolgozol.

- Harry mért gondolod, hogy ennyire egyszerű minden? –fordultam felé, és fogtam meg zakója gallérját.

- Mert ennyire egyszerű, itt vagyok, szeretlek, megvédelek mindentől.

- Harry már mondtam, mi nem lehetünk együtt.
- Mond azt, hogy nem szeretsz! Mond a szemembe, és elmegyek, soha többé nem látsz. –támasztotta neki homlokát az enyémnek.
Én csak ott álltam ledermedve, ezt nem vagyok képes neki mondani. Percekig álltunk ott így, de Lotti belépett a konyhába. Harry pedig egy önelégült mosollyal jelezte, hogy nyert. Barátnőm bőröndje mellett állt. Felvonva szemöldököm, vártam a választ.

- Elmegyek, amiért jöttem itt van. Végre minden rendben köztetek. Szeretném a következő címlapon azt látni, hogy vele vagy, és hogy boldogan éltek együtt. Menj vissza Londonba. Ne csinálj hülyeséget. Ne félj ő nem olyan, mint a többi. Becsüld meg, ne engedd menni. Ne fordíts hátad a szerelemnek, még anyud kedvéért sem. Beszélünk telefonon, ha hazaértem felhívlak. Jó? Vigyázzatok magatokra, és egymásra is. Következőnek már Londonba akarlak meglátogatni. –ölelt át szorosan barátnőm. Kikísértük Harryvel. Beült a taxiba és elviharzott.

Néztem ki a fejemből, hogy drága barátnőm jól itt hagyott.

Döntöttem elválok, nem bírom ezt. Én nem fogok a gyerekeim közt választani. Igenis beadom a válópert. Veszek neki valahol egy házat, adok neki pénzt, de nem fogok a gyerekem nélkül élni. Teljes elvette az eszét a pénz. Bella elment nem foglalkozik Katrinnel sem. A héten már 3× hívott fel a kisebbik lányom, hogy az anyja elfelejtett érte menni a gitár iskolába. Arra persze volt esze, hogy Bellát elüldözze. Értem már miért viselkedett így a lány. Most nyílt ki igazán a szemem, hogy miről beszélt. Ülök a TV előtt este 11 van, a drága feleségem nem rég esett be az ajtón.
- Elmondanád hol voltál? –kértem számon. – A lányt megint elfelejtetted! –hánytam a szemére.
- Dolgoztam! –jelenti ki nemes egyszerűséggel.
- Igen és mégis hol? Na idefigyelj elegem van! Elüldözted a nagyobbik lányt, a kicsivel nem foglalkozol. Azt mondod, dolgozni jársz, már ezt sem hiszem el, és nem is érdekel. Holnap keresek egy ügyvédet, és elválunk! Itt vége. Kapsz egy házat, és némi pénzt. A gyerekek maradnak, ha akarod, látogatod őket, ha akarod nem. Belláért megyek Sheffieldbe mihelyt lezárult a válóper. Még szerencse, hogy vagyon védelmi házasságot kötöttünk.
- Most kidobsz? Ennyi év után kidobsz? –kérdezte mérgesen
- Ki, mert úgy viselkedsz, mint egy utolsó nőszemély! Azt mondtad Bella szégyent hoz a családra, akkor te? Nem is értem miről beszélünk. Annyi éven át uszítottál a lányom ellen, de ennek itt és most vége! Nem tűrőm tovább!
- Tudod mit? Fordulj fel! –vágta hozzám.

- Örülök, hogy beleegyeztél. Elővettem a pénztárcám adtam neki némi pénzt, és megkértem, hogy menjen el szállodába.
Szerencsére kilépett azon az ajtón, és ezzel az életünkből. A kislányom szipogását hallottam meg a lépcső tetejéről. Elindultam felé, de ő gyorsan elszaladt. Bezárkózott az szobájába. Kintről hallottam, hogy keservesen sír. Kopogtattam, zörgettem, de semmi. Úgy gondoltam majd megnyugszik, és holnap beszélek vele. Elmentem lefürdeni. Reggel elindultam kislányom szobája felé. Az ajtó nyitva volt. A lány sehol. A ruhái eltűntek a szekrényből. Meglépett. Teljes kétségbe estem. Hívtam, de a telefonja az ágyon szólalt meg. Egyből a rendőrséget hívtam, akik azt mondták, hogy nem tehetnek semmit. Ez mégis mi? Úgy éreztem, muszáj Bellát értesítenem erről. A régi telefonja eltört. Az új számát, ha egyáltalán van neki, nem tudtam. Egy ember volt, akivel tudtam kommunikálni, az Greg volt. Egyből tárcsáztam. Szerencsére fel is vette:
- Igen Mr. Peterson! Miben segíthetek?
- Eltűnt Katin. Kérlek szólj Bellnek!
- Hogy mi? Azonnal megyek, és szólok.
- Köszönöm Greg! Szia! –nyomtam ki a telefont.

Örült tempóval indultam el Bella felé. Bezártam a kávézót. Megkértem a főnökasszonyt, hogy menjen be, és ne haragudjon. Elmeséltem mi történ, megértette. Negyed óra múlva Bella ajtaját vertem. Sietősen ajtót nyitott-
- Szia Greg! –ölelt át
- Erre most nincs időnk! –mondtam. A göndör srác jelent meg Bella háta mögött. Legalább nem lesz egyedül. Bár az tuti, hogy én is megyek keresni Katrint.
- Mi történt? –kérdezte ijedten Bella
- Apukád hívott. Katrin eltűnt. –jelentettem ki
Kikerekedtek a szemei, láttam rajta, hogy megrémült. A következő percben a földre kezdett omlani, de Harry gyors volt és megfogta.

Miután Lotti elment, ismét kettesben maradtunk. Neki álltunk főzőcskézni. Közben pedig beszélgettünk. A fiúkat hívtam, hogy jöjjenek át, és menjünk a kórházba. Az ajtót valaki sietősen verte. Azt hittem a fiúk jöttek. Bella sietősen az ajtó felé ment, kinyitotta. Ám az ajtó előtt nem a fiúk álltak, hanem egy rémült Greg. Bella átölelte. Mire ő azt mondta neki, hogy erre most nincs ideje. Mi történt?- kérdezte meg ijedten Bella. Mire Greg elmondta neki, hogy húga eltűnt. Pár másodperc után Bella már a karjaimba feküdt ájultan.
- Óh, te jó ég! –mondtam. Gyere be. És légy szíves csukd be az ajtót.
Sietősen a kanapéhoz mentem, és óvatosan letettem a kezembe fekvő lányt. Greg, ahogy becsukta az ajtót, egyből csöngettek. Tájékoztattam Greget, hogy valószínűleg a fiúk azok, és ahogy gondoltam, ők léptek be az ajtón. Én még mindig simogattam Bella arcát. Greg hozott egy kis vizet, mire fröcskölni kezdtem vele. A fiúnak a szava is elállt. Nem tudták mi történt. Bella nehezen kinyitotta a szemét, majd felült, és átkarolta a nyakamat.
- Harry olyan borzalmas álmom volt. –mondta, és közbe zokogott.
- Ccccsshh- csitítgattam. Majd közöltem vele, hogy sajnos nem álom volt. Még jobban zokogott. A fiúk mind megölelgették, és nyugtatgatták.
- Menjünk Londonba, kérlek! Keressük meg. Még csak 12éves. Ki tudja. mi történik vele. –könyörgött.

- És, ha ide jön? –kérdezte Greg.
- Greg megtennéd, hogy itt maradsz? –kérdezte tőle kétségbe esetten
- Meg persze, de nyugodj meg. Nem lesz baja. Tud magára vigyázni. –mondta neki
- Harry kérlek, induljunk. –mondta nekem sírva
- Jól van, gyere! Gyertek srácok. –öleltem magamhoz.
A fiúk bepattantak az autókba. Én megfogtam a karját. Szembe fordítottam magammal. Remegett az idegtől.
- Kérlek, nyugodj meg, megtaláljuk, minden rendben lesz. Megteszünk mindent, hogy meglegyen. Elmegyünk elsőnek hozzátok, utána megnézzük azokon a helyeken, ahová járni, szokott. És megkeressük a barátait. Nyugi, édes! Meglesz –szorítottam magamhoz, és egy puszit nyomtam a feje búbjára, és szorosan magamhoz öleltem. Ő is átölelt. Percekig álltunk így. Majd megfogtam a nyakát, letöröltem a kibuggyanó könnyeit. Összekulcsoltam ujjainkat, és át kísértem az autó másik oldalára. Kinyitottam neki. Beült. Beindítottam az autót, és elindultunk London felé.
- Még ezt sem lehet anyámra bízni, és apám is, hol volt? –kérdezte mérgesen
- Nyugi! Nem tudhatjuk mi történt.
- Visszamegyek Londonba, csak legyen meg kérlek. Ne essen semmi baja. –mondta kétségbe esve.
Örültem neki, örültem, hogy azt mondta visszajön. Bár tudtam, hogy ezt most húga miatt fogja megtenni. A húga a legfontosabb ember az életében, ezt már nem egyszer bebizonyította. Ölni tud érte. Én is, és a fiúk is aggódtunk a kislányért. Én el nem tudtam képzelni, hogy mi történhetett, mert teljes körű tájékoztatást nem kaptunk, csak hogy Katrin eltűnt. Az úton kezembe vettem kezét. Simogattam kézfejét. A fiúk csendbe voltak, tudták, hogy most nem az a pillanat mikor beszélniük kell. Mentem, amilyen gyorsan csak tudtam. A 3 órás utat 2 óra alatt sikerült megtennünk, ahogy ígértem, elsőnek az ő otthonát céloztuk meg. Idegesen szállt ki az autóból, és kivágta maga előtt a ház bejárati ajtaját. Én a fiúkat haza küldtem. Megegyeztünk, hogy mindenki a saját autójával elmegy keresni. Minden játszótéren megnézik. Majd Bella után siettem. Apukája szorosan ölelte Bellát. És együtt sírtak.
- Mi történt apa? –kérdeztem kétségbe esve
- Tegnap anyáddal este veszekedtünk, úgy döntöttem elválok, ő meg végig hallgatta ezt. Nem engedett be a szobájába, zokogott. Majd reggel meg akartam vele beszélni, ezt az egészet, a félig üres szekrényét találtam. És a suli táskája sehol. Nem tudom hova ment. Szia Harry! Köszönöm, hogy itt vagy.
- Jó napot Mr. Petterson! –nyújtotta Harry jobbját
- Hogy- hogy elváltok? –kérdeztem. Nem értettem már semmit. Apám sose akart volna elválni, mi a fene történt, amíg nem voltam itt? Harry szorosan ölelt. Próbált nyugtatni. 

- Késő este járt haza, a húgoddal semmit sem foglalkozott. És el ne hidd, hogy bele egyeztem abba, hogy elmenj. Ő elküldött. Veletek akarok lenni kicsim. –ölelt át apa. Harry egy kicsit eltávolodott. 

- Ne aggódjon Mr. Petterson megtaláljuk. Minden rendbe jön. –mondta Harry nyugtatásképp, de hangján halatszódott, hogy ő is aggódik.
- Elmegyek felöltözni, és én bemegyek a rendőrségre. Telefonon nem informáltak. Vártalak titeket, és reménykedtem, hogy visszajön.
- Mi pedig elmegyünk keresni. –válaszolta Harry
Apa elment öltözni. Én pedig lent maradtam Harryvel. Szorosan magamhoz öleltem. A védelmező karok, egyből átfogták derekamat.
- Köszönök mindent Harry! Köszönöm, hogy mellettem vagy. –nem volt már türelmem arra, hogy eltaszítsam magamtól. Nem, is akartam már. Nem érdekel. ki mit mond. Féltem, hogy Harry csak szórakozni akar velem, de bebizonyította, hogy nem. Nem bírtam tovább várni. Egy apró puszit nyomtam a szája szélére…