2.rész

2.rész

Egy puccos bolt előtt álltunk meg, anyám berángatott. Húgom is jött velünk, értetlen fejjel néztem rá. Minek hozott el ide, tudja, hogy még mindig utálom a puccos helyeket. Az ajtóba biztonsági őrök álltak, és ők engedtek be minket. Az eladó rögtön a segítségünkre siettet:
- Jó napot Mrs. Peterson!

- Áh, Greta, örülök, hogy találkozhatunk!

- Szint úgy, hogy van a férje?

- Köszönöm jól.

- Mit szeretnének, miben segíthetek?

- Szeretnék a drágáimnak estélyi ruhát venni, tudja, megyünk egy bálba holnap este.

- Jobb helyre nem is jöhettek volna. Van valami elképzelés. Szerintem keresünk ennek a kis tündérkének elsőnek. Hajolt le a húgomhoz.

Én: Anyu meg se kérdezitek, hogy elakarok-e menni, én nem megyek, nem kell ruha.

Anya: De kicsim jössz, vita lezárva.

Én: Elegem van már az örökös helyettem döntésekből.

- Kisasszony, ha megengedi, elviszem a leányzót ruhát nézni.

- Persze Greta menjen csak.

Anya: Mért viselkedsz úgy, mintha nem tartoznál a családhoz?

Én: Mert talán nem akarok a családhoz tartozni?

Anya megdöbbent arccal nézett, majd láttam benne, hogy felment az a bizonyos pumpa: Szoba fogságot kapsz! Nem mehetsz sehova, de a vacsorára sajnos el kell jönnöd.

Én: Mindig nélkülem döntötök, nem érdekel már 2éve, hogy megy a suli, nem érdekel, mi van velem, ha nem lennék a szobámba se vennéd észre. Egyébként nem szándékoztam elmenni bárhova is. Megvárom barátnőmet, és a barátját, és majd együtt megyek velük várost nézni.

Anya: Szemtelen vagy, ez nem tetszik. A Petersonok nem viselkednek így!
Én: Akkor sürgősen keressük meg az igazi családom, mert kezdem unni a mostanit. 

Anya: Mégis hogy süllyedsz ennyire le?

Én: Nem anya nem én süllyedek, én csak egy normális életet akarok.

Anya: Mit tettem/tettünk, azért amiért ennyire utálsz minket. –kérdezte anya egy könnycseppel a szemébe.

Én: ilyen kedvem van, és én most haza megyek.

Anya: Elég volt! Apádnak fogom elmondani, hogy viselkedsz!

Én: Mégis mit tud tenni? Elmond egy imádkozó szöveget…

Anya: Neked pszichológusra van szükséged!
Én: Nekem? Ezt csodálod? Még hangya sincs a lakásba, nem tudom, hogy a kutya hogy fogja bírni, de szerintem az is elmenekül inkább.

Anya: Mért nem hagytuk, hogy bentlakásos iskolába járj?

Én: Szerintem is ez volt a lehető legrosszabb döntésetek, hogy magatokkal hoztatok.

A beszélgetésünket az eladó zavarta meg. Húgom jelent meg egy édes kis estélyi ruhában. Fehér ruha piros masnival, nagyon édesen áll rajta. Anya elmosolyodott. Majd az eladó segítségét kérte, hogy ajánljon valami szép ruhát neki is. Úgy tűnik beletörődött, hogy nincs kedvem a hülye fogadáshoz. Anyám kihimbálózott a próbafülkéből, egy sötétkék estélyiben. Majd kifizette a ruháit autóba ültünk. Az autóba kezdődött előröl, vagy inkább folytatódott a vita. Addig vitáztunk, míg húgom el nem kezdett sírni, mikor arról volt szó, hogy visszamegyek onnan ahonnan jöttem. Az út további részébe nem beszéltünk.

Végre itthon. Gondoltam magamba, bár tudtam, hogy este valószínűleg megint vitába fogok elegyedni az ősökkel. Igazságtalannak tartom azt, ahogy velem bánnak, és utálok ebbe a családba élni. Leültem a gépem elé, és inkább csak gépeztem. Egyszer kopogás ütötte meg a fülem, kiszóltam, hogy gyere. Erre apám lépett elém, de nem volt mérges, inkább nyugodt. És belekezdett a beszédébe: Kicsim gyere ide mellém, paskolta meg maga mellett a helyet. Hezitáltam, aztán arra jutottam, hogy 17év alatt sose ütött meg, mért most tenné. Bár az tény, hogy gusztustalanul bántam anyámmal, és megérdemelném.

Apa: halottam, a vitátokról. Meg, hogy nem jössz holnap a fogadásra. És azt, is hogy csúnyán beszéltél anyáddal. Elmondanád, miért történik mind ez?- hangja inkább szomorú volt, mint mérges.

Én: Nem szeretek itt lenni, nem érzem jól magam. Elegem van, hogy mindenhol meg kell felelnem, mert én vagyok a világ legjobb sebészének a lánya. Elegem van, hogy bántanak miatta, elegem van mindenből. Mért nem hagytatok ott?

Apa: Szégyelled a neved?

Én: Apa..apa nem erről van szó.

Apa: De pontosan arról van szó. Úgy viselkedsz mintha nem lennél a családunk tagja. Utálod a környezeted, csak a húgoddal foglalkozol.

Én: Hát, ha más nem foglalkozik vele, nincs mit tenni. –szögeztem le ismét elég arrogáns módon. 

Apa: Az életemet kidolgozom miattatok, és azt mondod, nem foglalkozok veletek eleget.

Én: Tudtad, hogy volt egy srác tavaly 4hónapig jártunk, 2× aludt nálunk, mind 2× előttetek mentünk fel a szobámba, meg se kérdeztétek ki az. Tudtad azt, hogy sikerült a nyelvvizsgám? A kishúgom 2. lett a zongoraversenyen, tudtad? Hol voltatok, amikor ment a verseny? Egyáltalán hova tüntetek az életünkből? Anya csak a pénz tudja költeni. Bejárónőt kell fogadnunk, hogy takarítsa ki a házat, és főzzön meg, ha a bejárónő nem jött, munka után mikor hazaértem, én csináltam vacsorát. Ez neked normális család? Hát ebből én nem kérek.

Apa: Igazad van, és sajnálom. Szeretném, ha változna a helyzet.

Én: Pont ez az, hogy csak szeretnéd, de nem teszel érte semmit. A húgom persze nem észlel ebből semmit, mert őt tejben-vajban fürösztitek, megadtok neki mindent, de majd ha nagy lesz, rájön, hogy nem minden a pénzről szól. Semmit nem ér a pénz, ha szeretet nem kap.

Apa: Meg teszek mindent, hogy többet tudjak veletek foglalkozni. Biztos nem jössz holnap a fogadásra?

Én: Ne haragudj, de nem!

Apa: oké kicsim, akkor menj, fürödj le, és feküdj le biztos fáradt vagy.

Én: Igen eléggé kimerített ez a nap, de még húgihoz bemegyek, tudod, jó éjszakát puszi nélkül még mindig nem tud elaludni.

Apa: Feküdj el nyugodtan, majd én bemegyek hozzá. –nyomott puszi a fejem búbjára majd elment.
Így tettem, ahogy mondta. Szempilláim nehezen csukódtak le. Az álom most sem hagyott nyugodni. Megint ugyan az a hely, megint a sötét sikátor, megjelent a férfi is. Elhurcolt, megint neki állt vetkőztetni. A srác sehol. Kalimpáltam, de leütött. Még mindig nem jött a srác. A végén felriadtam. A vizet csavarni lehetett a pólómból. Mindig eljön értem, és megment, de most nem. Óh, anyám valaki a bolondját járatja velem. Az órára pillantottam fél 4et mutatott. Lementem a konyhába elővettem egy liter tejet, és reggel 8ig azt ittam.